Kipróbáltam a Cosibella webáruház 4 arcápoló termékét- ezek a tapasztalataim

A Cosibella webáruház egy új szereplő a magyar piacon, amelynek termékkínálatában a saját márkás öko arcápolási termékei mellett, több mint 70 közismert és a magyar vásárlók által kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert globális márka képviseli magát.

Ecosibella – a környezet védelméért

Ami számomra nagyon szimpatikus, hogy nem csak hirdetik, hanem aktívan tesznek is a környezet védelméért és ebbe bevonják a vásárlókat is, úgy, hogy minden eladott saját márkás termék után 0,5 m² erdőt telepítenek az „Erdő örökre” alapítványon keresztül.

Mennyire jó érzés, ha arra gondolsz, hogy miközben te szépülsz, valahol egy kis fa cseperedik neked is köszönhetően, ugye?

A környezetközpontúság jelen van a Cosibella minden területén.

A termékek újrafelhasználható kartondobozban érkeztek és a térkitöltő habszivacs is biológiailag lebomló anyagból készült.

A termékek csomagolása is öko, azaz környezetbarát és újrahasznosítható.

Személyre szabott ajánlás a Cosibella webáruház szakértőitől

Mint említettem, a webáruházban nagyon sok márka, nagyon sok terméke megtalálható, ezért nagyon nagy segítség volt számomra, hogy személyre szabott termékajánlást kaptam a cég kozmetikusától.

A Cosibella honlapján, vagy a Facebook/Instagram oldalukon is lehet kérdezni tőlük és tapasztalt kozmetikusok nyújtanak segítséget, hogy az egyedi igényeinknek megfelelő arcápolási termékeket választhassuk.

Az arcápolásban a kihívásaim:

  • kombinált az arcbőröm
  • dehidratált a bőröm (több vizet kellene innom, tudom…)
  • az idő múlásával egyre mélyülő ráncok, szarkalábak. Emiatt nem akarok lemondani a nevetésről, inkább ráncos legyek, mint mogorva 🙂 És itt vannak az arcápolási termékek, hogy javítsanak ezen.

A következő négy terméket javasolták és ezeket használom most már több mint három hete:

1.     SkinTra – Everything What Your Skin Will Love – Prebiotikus bőrápoló tonik – 100ml

Ez nem egy sima tonik, hanem egy három az egyben multifunkciós termék: tonik, szérum és hidratáló krém.

Az állaga nagyon könnyed, inkább krémes, mint folyékony.

Pillanatokon belül felszívódik.

 

Most már nagyjából három hete használom, és azt tapasztaltam, hogy a T-vonalon csökkent a pórusok mérete. Nem érzek zsíros hatást, és kellemesen hidratált és tiszta a bőröm.

A termékleírás szerint kombinált bőr esetében a T-vonalon elég lenne csak ezt használni, de én ott is használom a fényvédő hidratálót.

A SkinTra amúgy a Cosibella webáruház saját márkás terméke.

 

Az összes összetevőjét nem sorolom fel, megtalálható a honlapon, a Prebiotikus bőrápoló tonik leírásánál. Az egyik összetevővel kapcsolatosan olvastam egy érdekes kis történetet, inkább ezt osztom meg veled.

A galactomyces ferment filtrate egy élesztőből származó összetevő, amit fermentációs eljárással nyernek. A bőrápoló termékekben azért használják, mert

  • csökkentheti a kitágult pórusok méretét, valamint a mitesszereket,
  • ragyogóbbá teheti a fáradt és fénytelennek tűnő bőrt,
  • táplálja és revitalizálja a bőrt,
  • felveszi a harcot a finom vonalak és ráncok jelei ellen,
  • segít a sötét foltok és az UV-sugárzás okozta egyenetlen bőrtípus kialakulásának megakadályozásában.

A történet szerint a galactomyces ferment filtrate felfedezéséhez az vezetett, hogy a tudósok, valamikor a 70-es években megfigyelték, hogy a japán szakéfőző mestereknek elképesztően puha és fiatalos kezeik vannak, ellentétben az idős és ráncos arcukkal. Arra a következtetésre jutottak, hogy a titok az élesztőben rejlik, amellyel a sörfőzők kezei folyamatosan érintkeztek a szaké erjesztési folyamata során.

Így jutott el a szaké fermentáló tartályaiban található élesztő a bőrápolási termékekbe.

2.     Isntree – Hyaluronic Acid Watery Sun Gel SPF 50+ / PA ++++ – Könnyű fényvédő hidratáló krém – 50ml

Éveken át csak akkor használtam napvédő krémet, ha strandolni mentem, míg néhány évvel ezelőtt nyár végére olyan lett az arcom, mint egy foltos szalamandra. Hónapokig tartott, amíg a kozmetikai kezeléseknek köszönhetően eltűntek a sötét foltok és újra egyenletes lett az arcszínem.

Akkor megtanultam szó szerint a saját bőrömön, hogy télen-nyáron, napsütésben, hóesésben használjak fényvédő krémet.

A fényvédő krémekkel általában az a baj, hogy nehéz elkenni, fehér nyomot hagyhat az arcon.

Az Isntree fényvédő hidratálóját azonban beissza a bőröm, még mielőtt háromig számolnék és kimondhatatlanul puha és bársonyos lesz tőle.

Egyszerűen imádom, ez már most biztos, hogy az egyik kedvencem lesz.

50-es fényvédő faktorral rendelkezik és véd az UVA és UVB sugarak ellen is.

A Cosibella kozmetikusai minden bőrtípusra ajánlják, használható érett, száraz, zsíros, kombinált vagy pattanásos bőrre.

A koreai arcápolást, ha még nem is próbáltad, biztos, hogy olvastál róla, vagy láttál videókat YouTube-on. Ki ne akarná eltanulni a koreai nők tökéletes arcbőrének a titkát?

Az Isntree egy dél-koreai márka, amelynek a története 2008-ban kezdődött, amikor a Koreai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, a KFDA egy olyan törvényt hozott, hogy minden kozmetikai terméken fel kell tüntetni az összes összetevőt.

Jinwoo Kim volt az egyik első blogger, aki a kozmetikai összetevőkről írt a törvény megjelenését követően, és az IS SKIN című blogja, amelyben arról írt, hogy mely kozmetikai összetevők károsak és melyek hasznosak, nagyon népszerű lett.

Az volt a véleménye, hogy a kozmetikai cégek túlságosan a marketingre összpontosítanak, és kevésbé arra, hogy mi van a termékeikben.

Ezt követően létrehozta az Isntree márkát, abból kiindulva, hogy a jó minőségű összetevőkből álló termék fel tudja venni a versenyt a luxusmárkákkal is.

Az Isntree készítményeinek átlátható az összetevőlistája, és tele vannak fenntartható és hatékony természetes kivonatokkal, amelyek helyreállítják és erősítik az arcbőrt.

A fényvédő hidratáló krém tartalmaz többek között:

fenyőkéreg kivonatot, ami összehúzza a pórusokat és antibakteriális tulajdonságokkal is rendelkezik

ázsiai gázló kivonatot, kövér porcsin kivonatot, E-vitamint, amelyek antioxidáns tulajdonságai a bőr öregedésének megelőzésében van szerepük

8 féle hialuronsavat, ami igazi szupersztár a bőrápolásban, mert fokozza a bőr nedvességmegtartó erejét, támogatja az arcbőr hidratáltságát és rugalmasságát, és a többi összetevőről is olvashatsz a termékleírásban.

3. Aprilskin – Collagen Peptide Plumping Serum – Szérum kolagénnel és peptidekkel – 35ml

Ez szintén egy koreai arcápoló termék, ezúttal az Aprilskin márkától.

szérum 30 ml-es nyomópumpás flakonban érkezett, ami kényelmessé teszi a használatát. Az állaga nagyon könnyű, kicsit zselés, a színe átlátszó halványlila.

Csak kis mennyiséget kell belőle használni, így gondolom, hogy jó sokáig elég lesz. Annyit szoktam az arcomra kenni, amennyi egy pumpálással kijön a flakonból. Pillanatokon belül felszívódik.

Nagyon enyhe illata van, feltételezem, hogy a benne található összetevőknek köszönhető, nekem kellemesnek tűnik.

 „A termékeink olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ez mindent elmond az APRILSKIN-ről. A termék gyártása előtt meghatározzuk a célfogyasztót és az üzenetünket. Például, ha egy terméket „hidratálásra” hirdetünk, akkor a terméket úgy gyártjuk, hogy intenzív hidratálást biztosítson. Ha egy hirdetés a „lefedettségre” összpontosít, a termék biztosan hibátlan fedést biztosít.”
Byung-hoon Kim
Aprilskin vezérigazgató

Már három vagy négy napja használtam a szérumot, amikor egy adott pillanatban, a számítógép előtt ülve, és szokás szerint valamin agyalva…végighúztam a kezem az arcomon. Aztán másodszor is végigsimítottam rajta, most már azért, mert valahogy más érzetem volt. Sokkal tömörebbnek, tömöttebbnek, feszesebbnek éreztem az arcbőrömet.

A kis flakon valóban hozza, amit ígér, ami a nevében van: „plumping serum”.

40%-ban oldódó növényi kollagént tartalmaz. Három különböző típusú peptid segítségével harcol a bőröregedés jelei ellen és járul hozzá az arcbőr rugalmasságának megőrzéséhez. A szérum hatóanyagairól bővebben a termékleírásnál olvashatsz.

4.     Q+A – Seaweed – Peptide Eye Gel – Szemgél tengeri moszat peptidekkel – 15ml

Mivel nagyon sok időt töltök a számítógép képernyője előtt, ez intenzíven igénybe veszi a szemem és látható nyomokat hagy a szemem körül is…

 

Q+A szemgél könnyed és lágy formulája kellemes érzést kelt, amikor felviszem a szemkörnyékre. Nagyon gyorsan felszívódik, és azonnal hidratáltabbnak érzem tőle a bőröm. Szeretem, hogy ez is kis tubusban van, amiből egyszerre csak gyufafejnyi nagyságú termékre van szükségem. Reggel és este is szoktam használni.

Azt vettem észre, hogy amikor hunyorítok, kevesebb ránc jelenik meg a szemem körül és ezek sem annyira feltűnőek, mint a Q+A szemgél használata előtt.

A szemgél aloe verát tartalmaz, ami az egyik kedvencem, akár kívülről, akár belülről kell használni.

A tengeri moszat peptid a kollagéntermelésben játszik szerepet.

A csodamogyoró kivonat gyulladáscsökkentő, nyugtató hatással rendelkezik.

A Q+A egy brit kozmetikai márka, amelynek termékei illatanyagmentesek, vegánbarátak, 97%-ban természetes összetevőket tartalmaznak, és előállításuk kegyetlenség mentesen történik.

Összefoglalva: A Cosibella webáruház sok újdonságot tartogat a magyar közönség számára, amelyeket érdemes felfedezni, megismerni.

Az általam kipróbált arcápolási termékek, amelyeket az elmúlt három hétben használtam, sokat javítottak az arcbőröm állapotán annyira, hogy pár nappal ezelőtt este volt egy zoom megbeszélésem, és amikor előtte tükörbe néztem, egész vállalható volt a fejem még smink nélkül is, nem látszott rajtam annyira a fáradtság, mint máskor egy hosszú nap után.

Scroll to Top